Az intézet gondozza a Műszaki Földtudományi alapszak Földtudományi szakirányát, mely alapképzésben nyújt geológus- és geofizikus-mérnöki szakismereteket. Ezek mellett gondozza a Földtudományi mérnöki mesterszakot, döntően a geológusmérnöki modult, mely egyedüli képzési lehetőségként kínálkozik az országban. Emellett alaptárgyi képzést nyújt Ásvány- és kőzettani alapismeretek, Geológia tárgyakból mindhárom alapszak részére; Magyarország földtana, Környezetföldtan tárgyakból évfolyamszinten egyes alapszakoknak. Az intézet tanszékei által oktatott főbb területek: ásványtani, földtani alaptárgyak oktatása a kar különböző alap- és mesterszakjain; kőzettani, földtani szaktárgyak a földtani szakok, szakirányok (geológus, geofizikus, hidrogeológus) részére; érces, nemérces nyersanyagok, kőszén teleptana és kutatása; kőolajföldtan, szénhidrogénkutatás; környezetföldtan és ásványvagyon gazdálkodás. Új irányként jelentkezett az 1990-es évektől a környezetföldtan, majd az utóbbi évtizedben a környezeti ásványtan, környezetgeokémia, valamint a bányászati hulladékok geokémiája.
A Miskolci Egyetem mai Ásvány- és Kőzettani Tanszéke a Selmeci Bányászati Akadémia elsőként, 1763-ban alapított Ásványtan-Kémia-Kohászat (akkori nevén: Mineralogie-Chemie-Metallurgie) Tanszékének egyik utóda. Az ásványtani és földtani tudományok felsőfokú oktatása Magyarországon (és egyúttal a világon is) ennek a tanszéknek a keretén belül indult meg. Az egykori Ásványtan-Kémia-Kohászat Tanszék tanárai között olyan neves tudósokat találunk, mint Nicolaus Joseph Jacquin (1763–69 között) és Giovanni Antonio Scopoli (1769–79 között). Scopoli itteni tevékenységének egyik jelentős munkája a “Crystallographia Hungarica” című műve. Az utána következő periódus neves professzorai, mint Anton Ruprecht (1779–92) és Alois Wehrle (1820-35) elsősorban az ásványelemzések terén vívtak ki komoly nemzetközi tekintélyt. Wehrle professzor tiszteletére neveztek el egy ultrabázisos kőzetet wehrlitnek.
Az 1841-es átszervezés során jött létre az Ásványtan-Geológia-Paleontológia, valamint a Kémiai-Kohászati Tanszék. 1843-tól Pettkó János professzor lett az Ásványtan-Geológia-Paleontológia Tanszék vezetője. Pettkó tanárként és kutatóként is kiváló volt, hallgatói közül számos, a 19. században jelentős karriert befutó szakember került ki. Pettkó professzort Winkler Benő (1871-99), majd Böckh Hugó követte (1899-1914) a tanszék vezetésében. Böckh tudományos munkássága kezdetben az ásvány-kőzettani, földtani és őslénytani területekre egyaránt kiterjedt, később azonban egyre inkább a szénhidrogén-kutatás felé irányult. 1914-es távozása után szakterületén világhírnévre tett szert, nevéhez fűződik az iraki és iráni olajmezők feltárása. Selmeci tanársága alatt írta meg kétkötetes Geológia című könyvét, mely a maga korában az egyik legkorszerűbb összefoglalás volt. Ezután Vitális István volt a tanszék élén (1914-23). Közben az akadémia – az I. világháború utáni trianoni döntést követően – Selmecbányáról Sopronba költözött át. Vitális nevéhez fűződik a két világháború között Magyarországon felkutatott, mintegy egymilliárd tonnára tehető szénkészlet 20%-nak felkutatása. Sopronban az átszervezés során létrejött Ásvány- és Földtani Tanszéket Vendel Miklós vezette 1923-1941 között. Vendel írta az első magyar kőzettani metodikai könyvet: Kőzet-, szén- és ércmeghatározó módszerek címmel. 1941-ben az Ásvány- és Földtani Tanszék irányítását Szádeczky-Kardoss Elemérre bízták (1941-1950). Szádeczky-Kardoss professzor itt kezdte el a később nemzetközi hírnévre szert tevő szénkőzettani és geokémiai kutatásait.
1950-től megindult az egyetem Sopronból Miskolcra költöztetése. Egy hosszú periódusban, 1950-től 1983-ig Pojják Tibor vezette a tanszéket. Irányítása alatt a jelentősen megemelkedett hallgatói létszámnak megfelelően 16 különböző egyetemi jegyzetet írt ásvány- és kőzettani tárgykörökben. Megemlíthető ebből a korszakból Wallacher László, akinek nevéhez egy magmás és metamorf kőzeteket részletesen bemutató kétkötetes jegyzet fűződik, mely a legrészletesebb magyar nyelvű összefoglalása ma is ennek a témának. Egy rövid periódusra, 1966-68 között Földvári Aladárt, kora neves szakemberét bízták meg a tanszék vezetésével. Az utóbbi évtizedekben 1983-87 között Somfai Attila, 1987-2001 között Egerer Frigyes, 2001-2004 között Gyulai Ákos, 2004-2018 között Szakáll Sándor, 2018-tól pedig Zajzon Norbert lett a tanszék vezetője.
A tanszék a kor kihívásainak megfelelően mind az oktatott tárgyakat, mind a kutatási hátteret nyújtó laboratóriumokat tekintve jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi évtizedben. A tárgyak és a kutatási témák között megjelent a környezeti ásványtan és az ipari ásványtan. A klasszikus optikai és üledékföldtani laboratóriumok mellett létrehoztunk egy elektronmikroszondás laboratóriumot, illetve új műszerekkel gazdagodott a termikus és röntgendiffrakciós laboratórium. Ez a műszeres háttér lehetővé teszi számunkra, hogy a klasszikus ásvány-kőzettani területek mellett, az utóbbi évtizedek nemzetközi szempontból kiemelt érdeklődésre számot tartó témáival is behatóan foglalkozhassunk. Így mód nyílt a környezettudománnyal, anyagtudománnyal vagy akár régészettel határos tudományterületek anyagvizsgálatának művelésére. A tanszék laboratóriumai elsősorban az egyetem Műszaki Földtudományi Karának oktatási és kutatási feladatait elégítik ki, de természetesen nyitottak vagyunk minden kutatási együttműködésre, a szűkebb és tágabb régióban egyaránt.
A Miskolci Egyetem mai Földtan-Teleptani Tanszéke a Selmeci Bányászati Akadémia elsőként, 1763-ban alapított Ásványtan-Kémia-Kohászat (akkori nevén: Mineralogie-Chemie-Metallurgie) Tanszékének egyik utóda. Az ásványtani és földtani tudományok felsőfokú oktatása Magyarországon (és egyúttal a világon is) ennek a tanszéknek a keretén belül indult meg. Tanárai között olyan neves tudósokat találunk, mint Nicolaus Joseph Jacquin (1763–1769), aki itt írta “Crystallographia Hungarica” című művét és Giovanni Antonio Scopoli (1769–1779). Az utána következő periódus neves professzorai, Anton Ruprecht (1779–1792) és Alois Wehrle (1820-1835) elsősorban az ásványelemzések terén vívtak ki komoly nemzetközi tekintélyt. Utóbbi emlékezetét a wehrlit nevű ultrabázisos kőzet őrzi.
Az 1841-es átszervezés során önállósult az Ásványtan-Geológia-Paleontológia Tanszék, melynek vezetője 1843-tól Pettkó János lett, aki tanárként és kutatóként is kiváló volt; hallgatói közül számos, a 19. században jelentős karriert befutó szakember került ki. Röviddel a magyar nyelvű oktatás 1867. évi bevezetését követően Pettkót Winkler Benő (1871-99) követte, utána pedig Böckh Hugó (1899-1914) került a tanszék élére. Böckh selmeci tanársága alatt írta meg kétkötetes Geológia című könyvét, mely a maga korában az egyik legkorszerűbb összefoglalás volt. Távozása után nevéhez fűződik az iraki és iráni olajmezők feltárása, amivel világhírnévre tett szert. Ez alatt Vitális István került a tanszék élére (1914–1941).
Közben előbb az akadémia – a trianoni döntést követően – Selmecbányáról Sopronba költözött át, majd átszervezés folytán a tanszék kettévált Ásvány- és Földtani Tanszékre (a mai Ásvány- és Kőzettani Tanszék elődjére) és Földtan-Telepismerettani Tanszékre (a mai Földtan-Teleptani tanszék elődjére), melyet továbbra is Vitális István vezetett. Az ő nevéhez fűződik a két világháború között Magyarországon felkutatott, mintegy egymilliárd tonnára tehető szénkészlet 20%-nak felkutatása. Őt Vendel Miklós követte, aki a tanszék Miskolcra való átköltöztetésekor, 1959-ben vált meg az egyetemtől. Kutatásai elsősorban a magmás érctelepekre irányultak.
A Földtan-Teleptani Tanszék élére Miskolcon, megbízott tanszékvezetőként Pojják Tibor került (1959–1962), majd őt Benkő Ferenc követte (1962–1968). Ezután, 1971-ben bekövetkezett haláláig, a tanszék vezetését Földvári Aladár látta el. Kutatásai során elsősorban az oligo-miocén slír formációk sokoldalú vizsgálatával foglalkozott. Halála után a Bányaműveléstani Tanszék professzora, Richter Richárd (1971–1978) vette át a Tanszék vezetését. Ekkor erősödött meg a Tanszéken a hidrogeológiai-mérnökgeológiai irányvonal, elsősorban Juhász József személyéhez kötődően. 1978–1981 között Némedi Varga Zoltán vezette a Tanszéket, aki a hazai kőszénföldtani kutatás egyik legismertebb szakembere. Őt váltotta fel Somfai Attila (1981–2001), aki a kőolajföldtani kutatás gyakorlati és elméleti kérdéseiben szerzett érdemeket. Ez alatt, 1988-ban vált ki a tanszékből a Hidrogeológia-Mérnökgeológia Tanszék, és ekkor költözött a Földtan-Teleptani Tanszék a jelenlegi helyére.
2001-től Földessy János vette át a tanszék irányítását, majd 2007-től ő lett az Ásvány- és Kőzettani, valamint Földtan-Teleptani Tanszékekből megalapított Ásványtani-Földtani Intézet vezetője is. Ezen időszakban tértünk át a bolognai típusú oktatási rendszerre, míg a kutatásokban a szilárd ásványi nyersanyagok (elsősorban ércek) kutatása kapta a fő hangsúlyt. A tanszéket magát 2009-2018 között Less György vezeti, aki Észak-Magyarország földtani térképezésében és a paleogén rétegtanban szerzett érdemeket. 2018-tól Németh Norbert vezeti a tanszéket, akinek fő kutatási témái a szerkezetföldtan és a Bükk hegység földtana.
A tanszék oktatásában a műszaki földtudományi alap- és mesterszak szakmai tárgyainak oktatásán van a fő hangsúly, amit – az egyetem helyzetének és a tanszék fent említett kutatási irányainak köszönhetően – a terepen is be tudunk mutatni, illetve gyakoroltatni. Részben ipari hátterű, részben alapkutatásainkat a doktoranduszképzésben és a tehetségfejlesztésben is kamatoztatjuk. A szakmai közéletben való részvétel mellett az egyetemen kívül minden korosztállyal élő kapcsolatot tartunk, elsősorban a hallgatói utánpótlás biztosítása céljából.